ÚJABB nyílt levél Dombóvár lakóihoz és vezetéséhez

Sajnálattal értesítünk MINDEN közművelődésre jogosult dombóvárit, hogy ismételten fennáll a 2013. szeptemberi és a 2014. márciusi állapot: Dombóvár Önkormányzatának aláírási joggal bíró képviselője, a polgármester, nem hagyja jóvá a város Művelődési Házának szerződésben és önkormányzati rendeletben jóváhagyott támogatásának utalását. A mai napon is fennálló három havi járandóság – 10,5 millió Forint – visszatartásával sodorja fizetésképtelen, csődközeli helyzetbe a nonprofit kulturális szervezetet, fosztja meg Önöket a kulturális értékközvetítő, személyiség- és közösségfejlesztő programok sorától.

A fizetésképtelenség „eredményeiről” az új testületet is tájékoztattuk, legutóbb március 3-án, mely levelet a 2013. szeptemberivel együtt, a tavalyi önkényes elvonás kulturális életre gyakorolt hatásával együtt megtekinthetik honlapunkon, a letölthető levelezések között. (Szent nyomorék riadj; Amiről Dombóvár Város lakosságának le kellett mondania – 2014.; FB beindítás segítése; Negyedéves tartozás 2015.) A teljes éves szakmai beszámolónk pedig már olvasható a “Letölthető dokumentumok” között (Szakmai beszámoló a 2014. évről a DMH NKft. közhasznú jelentéshez1).

A Művelődési Ház szerződésszegő Önkormányzatával szemben, a mai napon is betartja a vállalását: helybiztosítással kiszolgálja a Hivatal nőnapi összejövetelét. Ha az áramot addig nem kapcsolják ki nemfizetés okán, a március 15-i ünnepségnek és a Városi Gálának is helyet, eszközt biztosít a próbák és előadások számára egyaránt.

Sajnálatos módon, ugyanakkor, más eszköz nem lévén, jogi úton kényszerül járandóságai, lényegében az Önök, látogatók járandóságai biztosíttatására újabb sürgősségi intézkedést kérő perindítással.

A nálunk lecsapódó kellemetlenségekért elnézésüket kérjük és bízunk a normalitás térnyerésében!

Dombóvár, 2015. március 6.
Farkas János, ügyvezető igazgató