Pünkösdi szárnyalás Dombóváron

Negyed százada Májusfa kitáncolással közösen indította útjára azt a hagyomány-ápoló, program-megújító rendezvényt, melyet idén is Pünkösdi Gála néven rendezett a Kapos Táncegyüttes és a Művelődési Ház.

A cél ma is ugyanaz: összehozni Dombóvár és Környéke gyermek és ifjúsági népzenei, népdaléneklési, néptáncos és mesemondó szólistáit, csoportjait egy színvonalas nagyszínpadi fellépésre, közös ünneplésre.

Idén felléptek:
Belvárosi Általános Iskola 1-től 7. osztályok táncosai, énekesei
Kapospula Vízmente tánccsoportja
Kurdi Német nemzetiségi Táncegyüttes csoportja
Kapos Táncegyüttes Kamaracsoportja
Kapos Táncegyüttes gyermek és ifjúsági csoportja, énekesei

A kitartó közönség két és fél órás, az ő szavaikkal élve: „élvezetes”, „varázslatos”, „jól szervezett” színpadi műsor után a fellépőket követve virágszirmokon járva tettek egy kört a Ház előtti téren Pünkösd királynője mögött. Visszaérkezve a felújított Pogány Mitológia című szoborhoz, a világtojást tartó, teknőszárnyú angyalt is körbetáncolták, majd a Szentlélek fehér madarát közös énekléssel az ünnep koronázásaként az égbe röptették.

A műsorban résztvevőket üdítő és pogácsa várta, ezzel is megköszönve a mintegy 250 fellépő, a felkészítő tanárok munkáját, melyet a hagyományápolás, a folyton megújulás terén végeznek.

Külön köszönet jár az idén is országos arany minősítést elnyert Kapos Táncegyüttesnek és vezetőjüknek, Nyári Évának, hogy minden évben számíthatunk erre a színvonalas programra.

Szárnyaltak a gyermekek, szárnyalt a fehér galamb és újra szárnyal a nemzetközi hírű Samu Géza szobor – Lukács József szobrász, művészettanár jóvoltából. A Művelődési Otthonnal egyidős (1979.), a kultúrház mellett városunk emblematikus szobra a csiszolás, javítás, pótlások, újraszegecselések után új, tartósabb színt és fényt kapott, hogy ne szégyene, hanem büszkesége legyen a város kulturális összképének.

A felújítás a városvezetés jóváhagyásával történt, a kiadásokat a Dombóvári Művelődési Ház NKft. viselte éppúgy, mint a Pünkösdi Gála lebonyolítási költségeit – sokak, remélhetőleg mindannyiunk örömére, becsületére és megbecsülésére.