Augusztus 20-ai ünnepség és Kertvárosi búcsú

Augusztus 20-án az Államalapítás és az Új kenyér ünnepén Kertvárosban az ünnepi misét követően Szabó Loránd polgármester és Tóth Gyula civil tanácsnok, önkormányzati képviselő, a Természetesen Dombóvár elnöke leplezte le a Varga Gábor által készített Szent Erzsébet szobrot. Az avatáson Dóró Dalma operaénekes énekművész, a Pécsi Nemzeti Színház tagja közreműködésében hallhattak opera részleteket az érdeklődők, akit zongorán Gáspár Dávid kísért. 



Ezt követően Börcsök Izabella, a Picipó Kft. tulajdonosa átadta a Help Kutyás Egyesület vezetőjének, Wiesner Ritának a 2018-as városkenyere eladásokból származó bevételből összejött 50.000 Ft-ot. Az is kiderült, hogy a következő 1 évben a Kiszler András vezette Dombóvári Ifjúsági Fúvós Zenekarnak lehet gyűjteni kenyérvásárlásokkal az adományt. A kenyérszentelést követően Udvarhelyi Boglárka és Kautzky Armand “Ez a Föld, a Hazám” című ünnepi műsora volt látható a nagyszínpadon. Délután számos program várta az érdeklődőket. A rendezők népi játékokkal és lufihajtogató bohóccal várták a kicsiket, majd a dombóvári Bolhazsák zenekar gyermekműsorát hallhatták. Fellépett még Deli Orsi és Fenyvesi Gábor, ifj. Meggyes Csaba operetténekes, valamint a Kalimpa Ütőegyüttes. Az érdeklődők láthatták a pécsi Tanac Néptánccsoport magyarországi horvát táncokból álló bemutatóját és a Kapos Táncegyüttest. Az est zárásaként a EverDance Táncszínház Dance Peron: Az állomás ritmusa” című előadását mutatta be, amely produkcióban ezúttal a helyi Kapos Táncegyüttes is közreműködött.


További képek itt!