“A DROG” című egyedülálló interaktív kiállítás

Május 21-én nyílt meg “A DROG” című egyedülálló interaktív kiállítás a Tinódi Házban, mely a drogokról és a függősékről ad hiteles képet a látogatóknak.

A rendhagyó megnyitón a Köztes Átmenetektől Varga Dániel szakmai vezető mondott először a kiállításról egy pár szót. Majd a függőségekkel kapcsolatosan beszélgetett Vágó Piros rádiós műsorvezető Fekete Zsombor játéktervezővel a játékok okozta addikcióról, betekintést kaptunk a fiatalok különleges világába.
A Kaposvári Krízisambulancia szakembereivel pedig a krízishelyzetek kezeléséről, azon belül is a kapcsolati erőszakról tudhattak meg többet az érdeklődők. A beszélgetések alatt lehetőség volt az EFI iroda munkatársainál egyéni konzultációkra és egészségügyi mérésekre is.


A este zárásaként pedig Kiss Tibivel, énekes-dalszövegíróval beszélgetett Piros. Megtudtuk a Quimby frontemberétől mit is jelent számukra Vastag Gáborral a szobazene. Valamint azt is, hogyan születnek a legváratlanabb pillanatban a zeneszámok, amit olykor a színpadra lépés előtt egy pár órával raknak össze. Ebből a beszélgetés végén adtak is egy kis ízelítőt a közönségnek.